Ma már volt tanítás, úgyhogy az órarend szerint bepakoltakkal érkeztem a suliba, ahol Fanni már várt a táblánknál.     

-Már alig várom a tesit!-mondta.Úgy néztem rá, mintha egy marslakó lenne.Megtanultam úszni, hogy ne fulladjak bele a vízbe,de egyébként utálom a sportot.                               

-Te szereted a tesit?Azt lehet szeretni?Légyszí taníts meg, hogy kell!-mondtam kissé döbbenten.Most komolyan, hogy lehet szeretni a tesit?

-Detti nyugodj meg!Azért szeretem a tesit, mert nekem jól megy. 8 éves korom óta járok karatézni, így rengeteget mozgok.Vettem már részt egy csomó versenyen is. Sőőt, hogy tovább sokkoljalak tesiből vagyok a legjobb és ez a kedven tantárgyam.-mondta mosolyogva.                               - Ja Oké.Egyébkén ügyes vagy.Értél már el dobogós eredményeket is karatéból?-kérdeztem.           -Persze! Már egy csomót!

Nemsokára kezdtünk egyre többen lenni. Amikor megérkezett az egyik lány az osztályból akit egyébként Kittinek hívnak, mosolyogva odajött hozzánk és bátortalanul hozzánk szólt:

-Sziasztok!-köszönt halkan.                                                                               -Szia! Hogy hívnak?-kérdeztem, mert bár már tudtam a nevét, azért gondoltam ezt illik megkérdezni.Az azért fura lenne, ha rögtön a nevén szólítanám, holott  még eddig egy szót sem váltottunk.                                                                                                  -A nevem Szilágyi Kitti-mondta olyan csendesen, hogy alig hallottam .Inkább csak a szájáról tudtam leolvasni.                                                                                           

-Ne félj nem eszünk meg! Nyugodtan beszélhetsz hangosabban is!-mondta Fanni.

-Oké, titeket, hogy hívnak?-kérdezte most már normális hangerővel.

-Az én nevem Farkas Detti, az övé pedig Gaál Fanni.

-Ti szeretitek a sulit?-kérdezte és most, hogy már "rendesen" beszélt, nem tetszett az a kényes hangja. Szóltam is Fanninak:

-Fanni, gyere egy picit-mondtam neki, mire ketten félrevonultunk a többiektől- Tegnap ofőórán látta, hogy amikor a lányok sugdolóztak ő folyton ránk nézett és mindig mondott utána valamit gúnyosan mosolyogva.

-Tényleg!-kiáltott fel Fanni-Már én is emlékszem! Most csak álcázta magát és igazából nem ilyen! Hah, ez felháborító!

-Azért nyugodj meg Fanni! Semmi baj! Észrevettük és most szépen ott hagyjuk hadd legyen a barátnőivel.                  

Pár perc múlva már csengettek is, úgyhogy bevonultunk a termünkre nyelvtanra , Egy magas, kedves néni lépett be az ajtón, akit úgy hívtak, hogy